Harmadik év

Megint egy év eltelt. Élvezzük a hőszigetelés miatti kisebb gázfogyasztást, a beharangozott áremelések miatt jól jön a megtakarítás.

Ismét léptünk egyet a belső tér kialakításában. Bár csak kis lépés, de a Vaterán egy szálloda felszámolásából szép és kifogástalan állapotú asztali lámpákat sikerült jó áron beszerezni.
Szeretem a helyi megvilágítást, a mennyezeti lámpát csak akkor használom, ha valamihez sok fény kell, számomra kellemesebb, megnyugtatóbb a helyi megvilágítás. Mindig törekedtem a helyi megvilágításra, ami csak annyi fényt ad, amennyi szükséges a környezetében.
Ezek az asztali lámpák reményeim szerint megfelelnek erre a célra, kellemes, hangulatos fényt adnak, nem vakítanak, és annyi fény bőven van, hogy jól érezzem magam. Nagy bátran 1 darabot vettem, hátha nem illik a szobába. Kicsit féltem a lámpa sötétzöld színe miatt, nehezen képzeltem el a helyén. Szerencsére a függönyben is van zöld minta a világossárga alapszín mellett és a terítő jó átmenetet képez a fiókos szekrény barna színéhez.

 A nagy sikerre való tekintettel 1 hét múlva vettünk még egyet, legyenek párban a kanapé két oldalán. Egyetlen apró baja van a lámpáknak, a lámpaernyő erősen lekorlátozza az izzó fényét, csak 100 W-os izzóval adna elegendő fényt. Szerencsére a kompakt lámpák segítenek, az egyik nagyáruház éppen akciósan kínálja a csavart márkás kompaktlámpáit. Vásároltunk gyorsan néhány darabot és kicseréltem a hagyományos 75 W-os izzókat 20 W-os kompakt fénycsőre, ami 100W-os izzó fényét produkálja. Így már elégséges a fényerő és alacsony marad a fogyasztás is.

  Nem kezdődik jól ez az év, még a január sem múlt el, már egy kátyú kivágta a jobb első gumimat. Azonnal leeresztett, mert az oldalát hasította ki. Kezdődhet az utánajárás, új gumi, biztosító, önkormányzat, tanúk, stb. Annyiban szerencsém volt, hogy előttem nem sokkal egy másik autós is belefutott a kátyúba, így telefonszámot cseréltünk, ha szükség lesz rá tudjunk egymásnak tanúskodni. Egy közelben lakó mesélte, hogy már hetek óta itt a kátyú, naponta több autósnak nyírja ki a gumiját. Miért nem javítják már ki?!

   

Szeretjük az új asztali lámpákat, ezért elhatároztam a háló fali lámpáit is lecseréljük. A hálóba már nem ilyet szeretnék, hanem világosabbat, ennek van egy vajszínű változata is. Ismét megkerestük a hölgyet akitől ezeket a lámpákat vettük, továbbiak beszerzésére. Bár elvileg kellene még lennie a vajszínű változatból, de mégis csak egyet talál, ami eléggé leharcolt, és nekünk párban kellene. Segítettünk a keresésben, de csak nem akadt párja. Már kis híján lógó orral távoztunk, amikor megláttam egy másik fajtát, ami stílusban jó lehet a hálóba. Kerestünk gyorsan két jó állapotút azzal a kéréssel, ha nagyon nem illik a hálóba, visszahozhatjuk. Otthon nagy kíváncsian összerakom a lámpákat és akkor derül ki, ezeknek jóval nagyobb a burájuk, mint a zöldeknek. Hogy fog ez kinézni a kicsi hálóban? Gyorsan lemostam a lámpákat és a burájukat, majd beraktam a hálóba. Először kicsit furcsa volt a nagy búra, de nagyon kellemes, hangulatos fényt adott, így adtunk magunknak két napot (hétvége jött) a döntésre, marad, vagy megy vissza.

Addig "szoktuk" a lámpákat, míg ezeket is megszerettük, így megtartjuk. A lámpatest színei harmonizálnak a háló színeivel és kellemesen erős, de nem bántó fényt ad. Természetesen ezekben is energiatakarékos kompakt lámpákat raktam. Az életben jobban néz ki a fénye, az automata fényképezőgép fénymérője a lámpára koncentrál, így a környezete sötétebbnek tűnik, mint valójában. Jó mellette olvasni, TV-t nézni, nem vakít, nem zavaró egyáltalán.

Végre elolvadt a hó, kezdődik a jó idő, lehet megint kertészkedni. Ahogy kezd zöldülni a táj, elnézünk a kertészetbe nézelődni és muszáj volt néhány növényt venni, a tavaszias idő és illat megtette a hatását. Vettünk Magnóliát, néhány törpenövésű örökzöldet, egy lefelé növő fűzfát, és sok apró sziklakerti növényt.

A nagy tavaszi hangulatra való tekintettel még átültetek néhány meglévő növényt is és újraépítem a sziklakertet a terasz előtt. Elég furán néz ki, nagyon picik még a növények, egyáltalán nincs sziklakert hangulata.
 

Találtunk a piacon csüngő bambuszt, és aranyesőt, ezeket sem lehetett otthagyni. :-))

Színezés (vakolás):

Nagyjából kikertészkedtem magam, most már békén kell hagyni a növényeket, hagy nőjenek, így a figyelmem ismét a ház felé fordul. Nézem a ház homlokzatának nagy szürkeségét, ami nem szép (de szükséges állapot) és a szürkeségen felül sem stimmel, valami zavarja a szememet. Megvan, nem jók az arányok. A nagy szürke felületben lőrésnek tűnik a háló ablaka, ami színezve sem lesz jobb, ezt valahogy ki kell jobban emelni. Gondoltam egy plusz fakerettel megnövelni az ablak arányát a homlokzathoz képest, de azt hamar szétégeti a nap, valami gyorsabb kell. Gyorsabban csak hungarocellből tudok készíteni, azt könnyű hozzáilleszteni a homlokzathoz, hiszen ragasztó, és háló van bőven. Próbából a ház fényképét Paint-tel kiszíneztem és beleszerkesztettem az elképzelt keretet, milyen szín állna a legjobban neki. A több variáció közül a fehér keretszín tetszett a legjobban, ezt könnyű legalább megalkotni. Az elkészítés egyszerű, 2 cm-es hungarocellből kivágtam a keretet a megfelelő méretben, felragasztottam az ablak köré, majd elláttam élvédővel. Ez az ami abszolút felesleges volt, emeleti ablak lévén esélyem sincs leverni az élét, de voltak levágott darabok, amit ide fel tudtam használni, mégsem szemétbe került. Gyakorlatilag ide a sima hálózás is bőven elég lett volna. Elkészült a darab, még így szürkén is  kiemeli az ablakot a felületből, már nem tűnik annyira kicsinek. Ha már összeraktam az állványt, gyorsan lefestettem alapozóval a tető homlokzati részét és levágtam a zsalugáterek zsanérjait is. A nap már szétégette az anyagát, szerkezete megrogyott, bezárni is alig lehetett, nem érdemes felújítani, nagyon rozoga. Majd talán egyszer elkészíttetem újra, akkor kap új zsanérokat is. Megint festhetem újra az ablakkeretet.

Érezhetően egyre melegebbek a napok, ha le akarom színezni a házat, akkor vagy most teszem, vagy ősszel legközelebb. A ház délre néz, így nem lehet tovább halogatni munkát. Kicsit tartok tőle, mert ilyet még sosem csináltam, ráadásul ez a ház front oldala, ha hibázok, sokáig nézhetem az eredményét. Gyorsan lekentem a bejárat körüli falat alapozóval, ami már némi sárgás színt ad a felületnek. Ezt egyszerűen ecsettel kell felvinni, hamar megy és hamar szárad.
A színezés, vagy a vékonyvakolat felvitele nem nehéz munka de kell némi rutin és kézügyesség hozzá. Nagyon el lehet rontani ezt az egyszerűnek tűnő munkát, figyelni kell az anyagra, a felvitel egyenletességére, tudni kell szépen és egyenletesen elteríteni és el kell találni a dörzsölés idejét, ne kössön még nagyon, de már túl "készséges" se legyen. Szóval fizikailag nem nehéz, de távolról sem egyszerű dolog.
Először a bejárati résszel kezdem, oda nem süt a nap, és erősen tagolt felület, több idő kell az elkészítéséhez. A vakolat felvitele viszonylag gyorsan megy, de a simítás idejét (dörzsölt vakolat) valahogy nem tudom igazán eltalálni, vagy már erősen köt, vagy még könnyen lejön. Ezt még hűvösebb időben kellett volna elkezdeni, főleg, hogy gyakorlatom sincs benne. Ezért úgy döntöttem, nem simogatom a vakolatot, csak az elsimított réteget glettelővassal élesen lehúzom, így kissé felérdesíti a felületét, ami hasonlít a dörzsöléses módszer eredményéhez. Ránézésre nem rossz, aki nem ért hozzá észre sem veszi, viszont sokkal gyorsabban haladok vele.

A tető homlokzatát nem takarja semmi a nap elől, így borús időt kellene kifognom, szerencsére másnapra ilyet prognosztizálnak. Szerencsém van, tényleg felhők takarják a napot, így gyorsan felállítom az állványt és nekikezdek a munkának. Nagy egybefüggő felület, gyorsan lehet felvinni az anyagot és haladni vele, az állványt most nem kell folyamatosan átépíteni, mint hátul, csak tologatni a teraszon. Egyedül a tető csúcsához kell megemelni, de már rutinom van benne.
Elkészült a színezés, egészen más a ház így halvány sárgán, mint szürkén. A színben a meglévő szigeteléshez kellett igazodnom, de jól áll a háznak ez a világossárga szín.
Az összekent tetődeszkákat lecsiszoltam és átkentem lazúr festékkel, hogy ne rontsa az összhatást. Így kontrasztosabb lett a tető sötétebb kerete a világos falszínhez. Nekem tetszik, és úgy tűnik a szomszédoknak is, mert átjöttek megnézni az eredményt. Később még lefestettem az ablak körüli díszítő keretet hófehér homlokzati festékkel és az ablak fa keretét is lazúrral. Most már teljes a kép, minden a helyén van, csak képet nem készítettem róla, de majd pótolom később.

Jégeső:

Megkaptuk a magunkét, sima nyári zivatarnak indult , aztán jött a jég. Szerencsére nem túl durva, de a kána leveleit széthasította alaposan.

Ilyen volt.....

ilyen lett.

 Tetőtér szigetelési töprengő:

Nyár közepénél tartunk, és valamilyen megoldást kell találnom a tető szigetelésére. Kerestem ismerős ácsot, akinek rengeteg munkája volt, így elég nehezen tudott kijönni. Elmeséltem a problémámat, elképzelésem, tetőről palát leszed, alá kőzetgyapot szigetelést felrak, hullámpalát visszarak. Végighallgatott, méricskélt, következő napra árajánlatot ígért. Másnap tényleg hívott - bár ne tette volna - és egy kisebb örökségben gondolkozott. Ebben a kért munkálatokon kívül még benne volt a tető kitoldása, hogy ne verje az eső a homlokzatot, lambériázás, esőcsatorna építés. Ő komplexen gondolkozik, nekem akar jót, később ne legyenek problémáim a tetővel. Ez mind nagyon kedves és szép, csak egyszerűen nem tudok ennyi pénzt kifizetni. Kölcsönt nem tudok többet felvenni, a lakáskölcsön elvesz minden további lehetőséget. Úgy tűnik ez az út járhatatlan, de ahol van főút, lesz mellékút is. Ha kívülről nem megy, legyen belülről. Nyakamba veszem az Internetet és keresem a tudást a tetőszigeteléssel kapcsolatban. Rossz hír, nem favorizálják - kifejezetten nem ajánlják - a hozzáértők ezt a módszert. Bár létező és lehetséges megoldás, de kiszellőzést kell biztosítani a szigetelőanyagnak. Megint mérgetek, számolgatok, a tetőtér szűkössége miatt (meredek szögű alpesi tető) 3 lehetőséget látok:
- A: szabályosan kiszellőzéssel, de alig lesz légtér, a szigetelőanyag elvesz rengeteg helyet
- B: szabályosan, vékonyabb hőszigeteléssel, így marad helyem is, de nagyon gyenge lesz a hőszigetelése (ennyiért szinte kár nekifogni)
- C: a nem ajánlott módszerrel, bízva az égiek jóindulatában. Így lesz ebből is, abból is: marad helyem, jobb is lesz hőszigetelés a B verziónál (még mindig nem az elvárt érték), de nem lesz légrés, ezért nem szabályos, nem ajánlott, páratechnikailag rossz, hajlamos a szigetelőanyag a penészesedésére.

Most legyen okos az ember, merre kellene indulnia. Igazából egyik sem jó megoldás:

- A: alig marad beltér, klausztrofóbiás tünetek megjelenése,

- B: még mindig magas gázszámla sok munka és pénz árán,

- C: hely is marad, gázszámla is érezhetően csökken, problémák adódhatnak valamint a remény, talán én kivétel leszek.

Néha jobb tudatlannak lenni, lehet csak 10 év múlva lesz problémás, de addig tudatlanul örülünk az eredménynek, én meg végig parázom, a vége így is ugyanaz lesz.
Hosszas gondolkodás és gyötrődés után mégis a C megoldás mellett döntöttem, talán rám mosolyog a szerencse és még időben a tető átépítésével megoldható a szabályos és hatékony szigetelés. Az ember mindig reménykedik, lehet ő is szerencsés. A tetőt egyszer úgy is meg kell bontani, a palacsavarok elrozsdásodtak, nem lehet se ki, se behajtani, azonnal letörik a vége. Igaz lehet akkor majd több munkával és pénzzel tudom csak befejezni, mert ha bepenészedik a szigetelőanyag, akkor azt is cserélni kell.
Azt is figyelembe kell venni - azoknak, akik most csóválják a fejüket -, hogy ebben élek és a tetőteret is nap, mint nap használom, egyáltalán nem mindegy mennyi helyem van az eleve kicsi térben. Ha ki sem tudok egyenesedni a tetőtérben, akkor nincs értelme az egésznek. Tehát így döntöttem, mindenki levonhatja a maga tanulságát, hisz ez nem tananyag, csak egy történet. Sajnos szakemberek munkáinak fényképeit nézegetve nem egy olyan esetet láttam, ahol a kőzetgyapotot letakarták párazáró fóliával és pár év alatt cuppogott a víztől és a penésztől. A vizes szigetelőanyag meg nem szigetel. Hát nálam cuppogni nem fog a vízben, mert a meredek tető alól kifolyik legalább a víz. Kicsit megvizslattam a pala alatti részt erős fényű lámpával és azt kell mondanom a kátránypapír borítás már minden, csak nem párazáró. Hullámos, hiányos, a 30 év megtette a hatását. Így minimális esély van a szigetelőanyag valamilyen mértékű kiszellőzésére. Hangsúlyoznom kell, ez nem megfelelő és szakszerű megoldás, ez a kényszer!!
Miután a döntés megszületett, többször átrágtam, újragondoltam, próbálkoztam más megoldással, de  a lényeg maradt, jelenleg ennyit tudok vállalni. Nosza, keressünk mesterembert. Kapóra jött, hogy az öcsémnél Erdélyi ácsok éppen a tetőtere burkolását végezték, mivel akkor nem volt más munkájuk. Rendes, ügyes kezű, alapos emberek, és megfizethető áron dolgoznak. Összehoztuk a találkozót, elmondtam mit szeretnék, hümmögtek, kopogtattak, méricskéltek, bepróbálkoztak a szedjük le a tetőt, úgy jobb lesz változattal, de miután az arra mondott árat nem tudtam volna kifizetni, mondtak a beltéri szigetelésre is árat anyag nélkül. Az elgondolásuk találkozott az enyémmel, nagyjából én is ennyire gondoltam, de kiderült, nincs autójuk, egyrészt nekem kéne szállítanom őket, másrészt az anyagbeszerzés is rám hárul. Öcsém csendben megsúgta, hogy alaposan dolgoznak, de nagyon lassan. Végiggondoltam, ennyi szabadsága embernek nincs, csak munkanélkülinek, plusz a mindennapi fuvarozás és anyagbeszerzés még majdnem ennyit elvitt volna. Ez sem járható út. Az idő viszont kérlelhetetlenül halad, valamit ki kell találnom, hisz elterveztem, idén már lesz tetőszigetelésem is. Ilyenkor jönnek a merész elképzelések és döntések, a munkadíjából gépeket veszek és megcsinálom magam. Látszólag nem olyan nehéz munka, csak elleszek vele.

(Ide kell még egy apró kanyar a történethez: Tavaly a homlokzatszigetelés sikerén felbuzdulva elhatároztam, hogy a karácsonyi szünetben (nekünk kb 2 hét) hipp-hopp megcsinálom a beltéri tetőszigetelést. Nos ez kb. annyiból állt, hogy a fürdőben az egyik tetősíkról letéptem a tapétát és elkezdtem kitalálni a szigetelés tartókonzoljának megalkotását. 2 óra gondolkodás és tökölés után feladtam az egészet, az év végén pihenni is kell. )

Tehát megvettem a gépeket: állványos körfűrész és gérvágó, elektromos gyalu, szúrófűrész, asztali körfűrész, a hosszanti vágásokhoz, egy pneumatikus szög és kapocsbelövő, végül egy felsőmaró gép. A párom meglepett egy kis kompresszorral már korábban, mert a tetőt le akartam fújni az amerikai hővisszaverős csodafestékkel, de az ára meghiúsított benne. A kompresszor viszont megmaradt. Nem a hagyományos elrendezésű, hanem álló kivitelű, hordozható, teljesen burkolt, jópofa kis morgó sziszegő jószág.
Ezekkel a gépekkel, szerszámokkal már jó eséllyel indulok a felújításnak. A csapatot erősíti még néhány korábban beszerzett gép, rezgőcsiszoló, akkumulátoros fúrógép, normál és nagy teljesítményű áttételes fúrógép. Elvileg minden készen áll a munkára, és én is párommal karöltve.

Tetőtér szigetelés:

Vannak dolgok, amit az ember elvileg tud, de igazán csak akkor szembesül vele, amikor előtte áll, a gyakorlottabbak már előre bekalkulálják. Egész egyszerű dolog, le kell pakolni a tetőtérben lévő bútorokat, cuccokat. Hirtelen megtelik az alsó szint és állunk tanácstalanul, vajon hova pakoljunk még, hogy azért élni is lehessen mellette. Ilyenkor jönne jól egy üres nyaraló, ahová ideiglenesen be lehetne pakolni. Üres nyaraló nem is egy van a közelünkben, de a tulaját nem ismerjük, így ez kilőve. Jobb híján az ágyak kiköltöztek a teraszra, legalább esőtől védett helyre + takarás, az ágymatracok feltámasztva a kéménynek, éjjel ezen alszunk a földön. Nyár lévén nem is rossz dolog, lent hűvösebb van és szükség esetén a klíma is használható. (A napi kétszeri fekhelykészítés és elpakolás kicsit unalmas egy idő után.)
Végre üres a tetőtér, lehet kezdeni a lambéria bontását. Megpróbáljuk óvatosan leszedni, hogy  vissza is lehessen utána rakni, de ez nem igazi fa lambéria, csak lambéria hatású ->> pozdorjalemez alapon műanyag fautánzat. Ez elsőre leírva elég gusztustalannak hangzik a lambéria hívők számára, de az életben sokkal jobban mutat, főleg mert fehér. Ilyen kis teret a normál fa színű lambéria nagyon beszűkítené. Szóval próbálgatjuk, de annak ellenére, hogy a rögzítő lemezével van felrakva, a leszedésnél elég soknak kitörik a nútja. A másik probléma a szigetelés hiánya és a téli „ittlakás” eredménye, a pára kicsapódott a lambérián és sok felé - főleg a végein - elázott, szétmállott, elszíneződött. Ezt a takarólécek többnyire rejtve tartották.
Még egy meglepetés, van még egy lyuk a másik oldalon is. Nagyon praktikus kis állat volt, vészkijáratot is készített.

Következő probléma, a lambériák zöme elhajlott a saját súlyuktól és a gyenge rögzítés miatt. Egyenesbe hozni nem lesz egyszerű, már most látszik, ki kell pótolni új lambériával. Szerencsére lehet kapni, de csak itthon derült ki a méretbeli különbség. Az új lambéria hordozóanyaga más és vékonyabb is mint a régi. Látszólag azonos, de egymás mellett már nem. Így keverni nem lehet, egyes részeket teljes egészében vagy csak a régivel, vagy csak az új anyagból lehet felépíteni.
Úgy tűnik a lambériák jó részét cserélni kell, de azért igyekszünk mindegyiket óvatosan leszedni, majd a felrakás előtt szelektálunk. Leszereltem a lambériát tartó léceket is, szerencsére csavarozták és nem szögelték. A léceknek semmi bajuk, vissza lehet újra rakni, előtte azonban kapnak favédő alapozót. Ennyi csavarom egyszerre sosem volt mint a bontás után, ezt sem kell már megvennem.

Letisztult a beltér, a korábbi rágásnyomokat a tető burkolatán még ki kell még javítanom. Ehhez maradék laminált parketta lapokat használok dupla rétegben. Egyik fele a burkolaton kívül, a másik fele belül, csavarokkal erősen összefogva. A külső lapot lefújtam alvázvédő spray-vel (maradt korábbról), hogy a pára és esetlegesen bejutó csapadék ne tegye tönkre. Nem örök életre készült, de reménykedem egy közeli jövőben elkészülő tetőátépítésben. Az már később jutott eszembe, hogy a két réteg közötti teret kitölthettem volna purhabbal.










A tetőborítás belső felére Solflex páraáteresztő fóliát raktam a gerendák között, majd felszereltem a lambériát tartó léceket a szigetelőanyag vastagságának megfelelően. A C megoldás szerint 10 cm deltarock kőzetgyapot hőszigetelés lesz a tetőtérben, ezzel viszonylag jó hőszigetelést érek el és marad helyem is. A tér annyira kicsi, hogy a fizikai tér mellett optikailag is tágasabbnak kell látszódnia, a gerendák kilátszanak a szigetelőanyag síkjából, így nagyobb a térérzet. Nemrég vásárolt állványos körfűrészemnek igazán nagy hasznát vettem, mert a fogópárok kiemelkedését is követnem kell, mindenféle szögű és méretű léccel tudom csak megoldani, hogy a lambériának korrekt fogadófelületet készítsek. Sokat segít a lézeres irányfény, amivel a vágásokat jó pontossággal tudom elkészíteni. A lebontott lécekhez vásárolnom kell újakat is, mert a burkolást kicsit átalakítottam a képzeletemben, valamint a szigetelőanyagot is meg kell stabilan fogatnom a kiesés ellen. Nem akarom, hogy a szigetelőanyag a lambériára támaszkodjon, mert akkor megint kihasasodik.

 A lécezés látszólagos összevisszasága a szarufák közti eltérő távolság miatt van, a Deltarock szigetelés nem egyformán fekszik fel az eltérő szélességű helyeken. Én nem a szimmetriára, hanem a táblák biztos rögzítésére figyeltem, minden keresztléc a szigetelőanyag egy-egy sorának nagyjából a közepén fut végig  Az első oldalon még nem mindig sikerült, a végén már az egységességre is jobban figyeltem, mert nekem sem tetszett a látvány.

Csendélet.

 Léceket a legolcsóbban a faanyagtelepen lehet beszerezni, közönséges tetőléc képében. Először a normál lécet vettem, de rájöttem, ha gyalulni akarom, jobb a Bramac léc, több marad belőle. A telepen engedtek válogatni, így egész jó minőségűt kaptam, csak egy baja van, cuppog a víztől, így beépíteni nem lehet. Nincs mese ki kell szárítanom. Szerencsére a bontott lécből van még bőven, az újakat majd később használom fel. A léceket az éppen használaton kívüli állványra raktam fel egymás között mindenhol elég hellyel a megfelelő szellőzéshez. Nyár van, jó meleg száraz idő, egy hét alatt ki fog száradni. Időnként megforgatom, hogy ne hajoljon meg a száradás közben.
Megint adódott egy kis probléma, a fűtőtest csövei belógnak a tervezett szigetelésbe. Ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy pont a külső felület síkjába esik, így se kint, se bent nem lenne a szigetelésben. Nem szerencsés dolog a szigetelésben fűtéscsövet vezetni, ezért választhatok, vagy lecsökkentem ezen a részen a szigetelés vastagságát, vagy egy levehető – de a lambériázás síkjából kiálló - darabbal takarom el a csöveket. Egyik sem jó megoldás, ha már ennyit dolgozom vele, legyen normális a végeredmény, keresnem kell egy fűtésszerelőt, aki hajlandó aznap kijönni egy ilyen kis munkára. Összességében 4 db. 10 cm-es csődarabot kell beforrasztani a csövekbe, így a szigetelés előtt tudnak menni a fűtéscsövek. Sikerült is találnom egy iparost, aki hajlandó volt hamar jönni és elfogadható árat mondott. Durván 2 óra múlva megérkezett a szerelő és majdnem ennyi ideig kínlódott vele, mert hasonfekve tudott csak a csövekhez férni.

Folytatom a szigetelést, már van hely a fűtéscsövek mögött is, víz sem ereszt. Nem egy nagy élvezet nyári melegben kőzetgyapotot rakni, néha vakaródzom mint a bolhás kutya. Ha lassan is, de halad a szigetelés, de mennyivel más ezt csinálni, mint leírni. Ha ilyen gyorsan menne...... Az alapvető probléma a szabadság hiánya, az 1 hét egybefüggő szabi már letelt, innentől leginkább hétvégén tudok dolgozni. A kisebb dolgokat munka után is tudom folytatni, de mivel itt lakunk folyamatosan, mindig takarítással kell zárni a napot, ami miatt néha inkább hozzá sem fogok. A hét végén lehet folyamatosan dolgozni, úgy sokkal haladósabb.

Kész a nagyobbik szoba, végig felraktam a szigetelőanyagot, a tartóléceket. Mindennap hazaérkezés után rohanok fel az emeletre, hogy megnézzem mennyire melegszik át a nyári napsütésben a tetőtér. Bár a fenti két szoba között tud járni a levegő, így némileg kiegyenlítődik a két szoba hőmérséklete, de azért érezhetően hűvösebb van a szigetelt szobában.




  A szigetelést párazáró fóliával kell alaposan lezárnom, amennyire lehet meg kell akadályozni a pára bejutását a szigetelőanyagba. Solflex tél párazáró fóliát használok ehhez, ami hőtükrös, Sajna itt semmit nem fog érni, de amikor vásároltam, ez volt akciós. Szép csili-vili fólia, de könnyen hasad, Óvatosan kell vele bánni. Párom segít a felrakásban, mivel lehetőleg minél pontosabban kell indítani, hogy a végén is a gerendák közt maradjon, ne menet közben kelljen korrigálni, mert akkor gyűrött lesz. A fóliát elektromos tűzőgéppel rögzítem, a széles kapcsok jól megfogják a helyén. Az illesztéseket 15 cm átfedéssel raktam és ezt alaposan leragasztottam széles ragasztószalaggal. A biztonság kedvéért az összes rögzítési pontot (sávot) végigragasztottam a ragasztójával, egyrészt ahol a kapcsok kilyukasztották is takarva legyen, másrészt ezen a részen erősebb legyen, nehogy behasadjon majd a lambériázáskor.

 

Következik a kisebbik szoba, ami eddig raktárnak szolgált, gépek, anyagok, szerszámok, minden ami a munkához kell. Nem ügy átrakom a nagyobbik szobába és mehet a munka. Elvben! Gyakorlatilag alig marad hely, a hosszú lécek vágásához sok hely kell, ami eddig viszonylag volt bőven. Amit még lehet leviszek az emeletről, a többit egymásra rakom, de ha keresni kell valamit és az alján van éppen.......egy rakás idő elmegy vele feleslegesen. Egy kis logisztikával megoldható a dolog, de idővel mindig összekeverednek a szétválogatott lécek.
Itt már szükség lesz az új lécekre is, szerencsére már kiszáradtak, de nagyon szőrösek, le kell gyalulnom. Jöhet a gyalu próbája. Jó kis gép, csak kicsi a forgácsgyűjtő zsákja, gyakran kell üríteni. Próbáltam nélküle, de akkor meg a forgács beterít mindent. Hiába, nem professzionális gép, jól jönne egy elszívó hozzá. Szerencsére ide nem kell nagyon sima felület, csak annyi, hogy könnyű legyen dolgozni vele és ne a szőrök között tűnjön el a favédő festék java. Párom nagy örömmel keni a léceket, szeret festeni, én addig csinálhatom a saját dolgomat.

Végre elkészült a teljes szigetelés és érezhetően kevésbé melegszik fel napközben a tetőtér. Remélhetően ez télen is ennyire érezhető lesz. Sikerült megtapasztalnom a fólia hővisszaverő képességét is. Amikor a tetőcsúcsban dolgoztam vele, úgy éreztem gutaütést kapok, mert minden hőt visszavert, kb. 50 foknak éreztem a hőmérsékletet, pedig nem volt több 28 foknál.
Most már minden csillog a tetőtérben, mindent ellep a fólia, olyan mint Pirx kapitány űrhajója. (aki nem ismerné, az első magyar kis költségvetésű sci-fi sorozat, minden alufóliával volt bevonva az "űrhatás" elérése érdekében). Ezen gyorsan változtatnom kell, egyszerűen élhetetlen a hely, ha nem mozog a levegő, pillanatok alatt izzasztókamrává alakul, egy óra múlva muszáj menekülni belőle.

Tetőtér lambériázás:

Sokat gondolkodtam milyen legyen a tetőtér belső burkolása. Legyen az előző lambéria utánzat, vagy inkább igazi fából. A tetőtér kicsi légtere, az összesen két kicsi ablaka mindenképp világos színt kíván, ami optikailag bővíti, nagyobbá teszi. A sötét színek szűkítik a teret, ha nem akarok légópince hangulatot, kerülnöm kell. Én a világos színek és sok fény híve vagyok, így erősen hajlottam az előző fehér "ál" lambériás megoldásra. Kísérletként vásároltam egy csomag vékony (10 mm-es) borovi fenyő lambériát. Sajnos a számomra megfizethető kategória erősen BC-C osztályú, ami tele van csomóval, hibával, sérülékeny, a nútja már a csomagban több darabnak el volt törve. Nem túl meggyőző. A szín is fontos kérdés, színtelen lazúrral az elején még szép világos színű, de ahogy múlik az idő és érik a fa, egyre sötétebb lesz. Valahogy elegem van az ilyen lambériákból, gyerekkoromban amikor a csónak lakk volt az egyetlen lambériára kenhető átlátszó festék, mindenhol egyforma színű lambériával találkoztam, csak a korának megfelelő árnyalatbeli különbséggel. Ezt biztos nem akarom a házamban, marad a fehér lazúr. Sajnos ezzel szemben is erős ellenérzéseim vannak, nem érzem természetesnek, de azért vettem egy kis doboz fehér lazúrfestéket. Az eredmény elkeserítő, nem a fa szép erezetét emeli ki elsősorban, hanem az összes hibáját. A sötétebb görcsöket, csomókat és az összes repedést láthatóvá teszi. Ez csak több rétegben lekenve tűnik el, de akkor olyan mint a zománcfesték. Ez az elképzelés csak A minőségű borovifenyő lambériával működne, de az rém drága. Gyönyörű árnyalatú lazúrfestékek léteznek, de én a lehető legnagyobb térérzetet akarom kihozni, ezért visszatérek az eredeti megoldás felé, de változtatok a konstrukción. A szigetelés miatt a tetőtér mindkét oldalán elvesztett 10-10 centit, csak úgy tudom ellensúlyozni, ha magasabbra engedem a teret. Eddig a fogópárok alatt volt a lambéria lezárva, a fölötte levő teret takarva. Ezért úgy gondolom, az egész teret a csúcsig lambériázom, ezzel ellensúlyozva az oldalakon elvesztett teret. Tehát marad az eredeti megoldás, az MDF alapú burkolólap/lambéria. Ennek a felülete fautánzatú műanyag fólia, amiről meglepetésre nem ordít, hogy MŰANYAG!  Eléggé ellenszenvezek a műanyag lambériákkal, de ez elfogadhatónak tűnik, kellemes benyomást kelt, ha szépen, síkban van felrakva megfelelően merev alapra.
De most jön a hideg zuhany, egy darab elektromos vezetéket nem építettem be a szigetelés közé, viszont a világításnak szüksége van rá. Annyira a szigetelésre koncentráltam, hogy teljesen elfeledkeztem az elektromos kábelekről, pedig folyamatosan kerülgettem a mindenhonnan lógó vezetékeket, amit hol ide, hol oda kötöttem, hogy ne legyenek útban. Ennyit a gondolatban szépen felépített munkasorrendről. Azt hiszem mégis érdemes lett volna egy vázlatot papíron is rögzíteni. A fóliát már nem akarom feltépni, ezért úgy döntöttem, a fogópárok fölött lesz a plafon és efölött el tudom vezetni a kábeleket és be tudom építeni a spotlámpákat.


Lássuk, miből élünk. Elkezdtük átválogatni a lebontott lambériákat, de elég siralmas a helyzet. Szinte alig van sértetlen, tiszta darab. A szigetelés hiánya miatt télen lecsapódott páratartalom a lambériák szélét kikezdte, az anyag elkezdett porladni és a fólia is elsárgult. A bontás előtt még abban reménykedtem, hogy a vigyázva szedjük le, akkor vissza is lehet rakni, minimális veszteség mellett. Egyelőre úgy tűnik, jó ha a felére elég lesz. A szarufa osztások nem egyformák, a tető két végében nincs 1 méter sem, míg a középső osztás majdnem 120 centiméterre jön ki. A többi 110 cm körüli, a középső rész valószínűleg a lépcső miatt lett a legszélesebb, a végein meg a szarufák belső élénél zárták le a teret. A szarufák közei sem egyformák a csúcstól a födémig, mert kissé eltérnek a függőlegestől, így az alján és a tetején más a méret. Itt nem lesz sorozatmunka, minden darabot egyedi mérés alapján kell levágni. Ez biztos nem gyorsítja a munkát.
A sima válogatás kevés, osztályozni kell a meglévő készletet hossz és állapot szerint. A nagyon görbék, letört szélűek nem jók semmire, hulladék lesz. Az egyenes, de szélein ázottak még felhasználhatók a keskenyebb szarufaközökben, ha a levágott hibás rész után még elég hosszú marad a beépítéshez. Az első válogatás után másodszorra azt kell vizsgálni, hova lesz jó. Jól mutatja a hulladékarányt, hogy a legszélesebb szarufaköz két oldaláról kikerülő lambériákból, csak az egyik oldalt sikerült visszaépíteni, a többi vagy kuka, vagy keskenyebb közökben lesz felhasználva.

Megint egy eldöntendő kérdés, a rögzítés. Eddig rögzítőfülekkel volt felrakva az összes, de nekem úgy tűnt nem tartja elég feszesen. Azt hiszem ezek a lambériák függőleges falra lettek kitalálva, ahol nem hajlanak ki saját súlyuk alatt. Ezeket a vékony lemezkéket nem találtam elég erőteljesnek, az előző burkolásnál is mozogtak a panelek több helyen. Bár durva megoldásnak tűnik és ezzel együtt a sérülésmentes bontás lehetőségét is elvesztem, de úgy gondolom mégis a levegős tűzőgéppel fogom felrögzíteni. Csináltam a hulladékokból egy próbadarabot: a nútba nem tudok szögelni a gépemmel  (ehhez túl vastag a vége, mivel kapcsozni is tud), vagy nem fogja meg az anyagot, vagy szétveri a nútot. Ehhez olyan szögbelövő kell, mint az asztalos ismerősömnek, de az annyiba kerül, mint nekem az összes gépem együtt, kölcsön meg nem merem kérni. Nem csak az elutasítással járó kellemetlen érzés miatt, hanem ennyi időre nem tudná nélkülözni. Neki nap mint nap kellhet, az én munkatempómmal hetekig nálam dekkolna. Marad a tűzőkapocs, de a lambéria felületébe a széle mentén, azt úgyis szegélyléc fogja takarni. A szöget is próbáltam, de ha szemből lövöm be, akkor vagy kihúzható a szög az anyaggal együtt, vagy a pici feje könnyen átmegy az anyagon, ha meg szögben lövöm be, akkor a tűzőgép feje könnyen felsérti az anyagot, vagy nem üti be teljesen a szöget a lambéria felületébe, a feje kilóg. Ezzel az egyszerű géppel nehéz szép munkát végezni. A kapcsozás durva megoldásnak tűnik, de hatásos, a lambéria moccanni sem tud. Remélem nem kell leszednem a lambériát, ezért eltérve a szokásostól ezt a megoldást választom. A régi lambéria leszedésekor láttuk mennyire kényes az anyag, elég egy rossz mozdulat, egy kis erőltetés és már törik is a nútja  mivel pozdorja lap a hordozóréteg. Amit most lehet kapni, az még ennél is vékonyabb, MDF alapú. Most sem a hagyományos utat követem, de úgy érzem így lesz stabilabb, erősebb a lambéria. Remélem nem kell megbánnom a döntésemet, de a sok ki és beugrónál nagyon nehéz lenne stabilan felfogatni a lambériát a tartólemezeivel. Arra számítok, ha minden rendben lesz, amire ezt a burkolatot le kell bontani, már nem akarom visszatenni, mert lesz jobb megoldás nála, vagy egészen más elképzelés. A kapcsok nagyon erősen fognak, ha félreüt a gép, vagy akadályba ütközik a kapocs, egyszerűbb letörni a végét, mert már nem lehet kihúzni a fából. Ha valamiért le kell majd bontanom, annak komoly oka lesz és minden valószínűség szerint más megoldást fogok alkalmazni, emiatt a meglévő rendszert is komplett lecserélem. Gyakorlati tapasztalat, egy-egy komolyabb lakásfelújításnál a burkolatok a konténerben végzik, még fa lambériát is ritkán raknak vissza. Ebből a szempontból nem vesztek semmit kivéve, ha korábban kell megbontanom a lambériát, mert ez már visszaszerelhetetlen lesz. Vállalnom kell a kockázatot, vagy stabil erős lambériát készítek, vagy szabályosat, amit még egymásba tolva sem tartok eléggé erősnek a vékony rögzítő fülek miatt. Azért felhívtam az asztalos ismerősömet, vajon teljesen a valóságtól elrugaszkodott ötlet amit kitaláltam, de megnyugtatott, bár nem így szokták, de vannak ennél elvetemültebbek is.
Mint írtam már, minden darab más méretű, a szarufák nem állnak függőlegesen és van némelyikben egy kicsi görbület is, így a mérések szerint egy osztáson belül többször is változhat a szarufák közti távolság. Ez szemre nem látható, mert 1centiméteren belül van, de emiatt nem tudok 30 lambériát előre levágni és csak rakni fel egymás után. Szinte minden darab egyéni méret. A körfűrészre feltettem a finomabb (többfogú) lapot, ne tépje fel az anyagot. Az alsó sort kell pontosan vízszintesre beállítani, a többi elvileg követi. A gyakorlatban nem, mert a lambériák szélén nincs rögzítő lemez, de a közepénél van, hogy ne látszódjon a rögzítés. Ez a vékony nyelv már kiemelkedik a lambéria nútjának síkjából, így picit billeg rajta két oldalra a következő (felette lévő) lambéria. Figyelni kell, mert néhány sor után már látható eltérést mutat, ez tovább lassítja a munkát.
Szerencsére a körfűrész szépen és pontosan vág, a lézerfény segít a pontos vágásban. De itt van, amit megint nem értek. A lézerdiódát két AAA - vékony ceruza - elem táplálja, ami a gyakorlatban néhány órás használat alatt lemerül, mivel hely bőven van, miért nem lehetett normál ceruza elemmel meghajtani?! Így vagy állandóan kapcsolgatni kell, vagy az elemeket gyakran cserélni.
Szorgalmasan vagdosom a bontott lambériák végeit az új méretre, így a jobbak újnak tűnnek, nincsenek foltok, sárgulások. Ezekből végül csak a kisszoba jött ki és és a lépcső feletti rész teljes hosszban. A maradék talán 1-2 osztásnyira lenne elég a másik szobában (háló) , ezért úgy döntök a hálóban egységesen új lambériát használok, nem keverem a régivel. Az új és a régi (bontott) lambéria ránézésre nagyon hasonló, de mégsem teljesen. Kicsit más a mérete, más a mintázata, csak egymás mellé rakva tűnik fel.  A két külön szobában csak egy fajtát (bontott vagy új) használva nem látható a különbség. Ahogy szaporodik a lambéria, egyre elviselhetőbb a klíma, a fólia hővisszaverő hatása csökken, és egyre világosabb a tér. Kedvező jelek.

Pihenésképp nézzük, mi van a narancssárga spirálcső másik végén: kedvenc zörgő, morgó, sziszegő segítőtársam, aki végig asszisztálta a lambériázást és festést. Ügyes kis jószág, amíg az embernek nincs ilyenje, nem is tudja milyen hasznos. A festésen és kapcsozáson kívül például a vizes porszívóban lévő papír szűrőbetétet is teljesen korrekten ki lehet takarítani, csakúgy mint a gépeket egy húzósabb használat után.

A lambériákon látható a sárgás elszíneződés, amit még le kell  vágni róla.

A kilógó, felesleges fóliát csak a takarólécezés felrakása után fogom levágni.

A kisszobát már - ideiglenesen - birtokba vettük.

  Ahogy a lécezésnél, úgy a lambériázásnál is előjött a helyhiány, a hosszú 3 m. feletti szálak vágásához hely kell, így a maradék és már nem kellő lambériákat lehordjuk a háló lambériázása előtt. Közben jött az ötlet, hogy a két szobában, az utolsó szarufaközben (osztásban) nem lesz lámpa, nem kell álmennyezetet készíteni, így teljesen a csúcsig lambériázom (bár a végén minden osztást teljesen fellambériáztam) de ott teljes magasságban szabad lesz a tetőtér. Ha nem néz ki majd jól, végigviszem a mennyezetet teljes hosszában.
Ha már munka, legyen kövér, ezért a szobákat elválasztó laminált pozdorjalemez "falakat" is (megint a nyaraló szindróma) lecserélem valami normálisra. A tetőtér az elválasztó falakat leszámítva egyterű, de idővel szeretnék majd ajtót készíttetni a szobákra, hogy legyen egy kis „magánélet” lehessen pihenni, ne hallatsszon be minden apró nesz. Ehhez nem árt egy stabilabb, valamennyire hangszigetelő fal is a terek közé. Így kiszedtem a pozdorjalemezeket és elterveztem az újat. Van egy adag lambériám, amit még az alsó szint tetőszigetelésének burkolásához vettem, de most ez a munka van soron, ez a fontosabb. Ha már szétbombáztam az egész tetőszintet, mindent egyszerre elvégzek amit lehet, utána már ne kelljen koszolni. Gyorsan venni kell Bramac tetőlécet a fal vázszerkezetéhez. Könnyűszerkezetes megoldásban gondolkozom, lécváz, két oldalt fa lambéria, közte hőszigetelő kőzetgyapot. Ez biztos 100x jobb lesz, mint az elődje. Szerencsére száraz nyári időszak van, a fatelepen sem cuppognak a lécek a víztől, hamarabb megszárad. Pár napig hagytam szellősen rakva a léceket száradni, van még bőven munkám a  tetőtér burkolásával. Most jönnek a nehezebb részek a tető csúcsa felé, ahol többet kell vágni és nem csak egyenesen. A fogópárokat ki kell kerülni és csúcsban össze kell passzítani a találkozó lambériákat, amit majd egy záróléccel takarok el. A nem egyenes vágásokhoz lyukfűrészt használok, fordulatszám szabályzós és munkaterület világítása is van egy nagy fényű fehér LED. Mennyivel jobb ez a gép, mint a noname elődje, aminek néha arra ment a pengéje, amerre akart, nem volt rendes megvezetése. Ez a gép gyönyörűen dolgozik, már megérte a pénzét.
Pihenésképp a már száradó léceket legyalultam, így a párom tudja festeni favédőszerrel, amíg fent dolgozom. Lefestve is szárad még pár napig, amire beépítem teljesen száraznak kell lennie.

Elválasztó falak:

Nagyjából kész vagyok a burkolással, mindenhol lambéria takarja a tetőteret, csak a mennyezet elkészítése, a villanyszerelés és a takarólécezés van hátra.
A kiszedett pozdorjalap falak nélkül hirtelen megnőtt a tetőtér. Néhány pillanatra elgondolkozom rajta, miért ne maradhatna így, a lépcsőlejáróhoz készítek korlátot és hatalmasnak tűnő terünk lesz. Igen, de akkor mi lesz azzal a szerény elgondolásommal, hogy legyen valamennyire elszeparálható háló, ha valamelyikünk fejfájós időszakában egy kis csendre vágyik, vagy csak egyszerűen pihenni akar. Ilyen méretekben nem megoldás, ha a ház teljes egészében egyterűnek számít és teljes mértékben áthallható. A két szint közötti vékony kis fafödém nem ad komolyabb hangcsillapítást, plusz a lépcsőnél minden felhallatszik. Szép ötlet, de hamvába halt.

Marad a falépítés. A lekezelt faanyag már kiszáradt lehet kezdeni a munkát. A koncepció fa rácsszerkezet a födémgerendához és a szarufához erősítve, így stabil és erős lesz. Ennek neki lehet dőlni nyugodtan, nem úgy mint az elődjének. A lécvázra függőlegesen rakom fel a lambériákat, ez is optikai magasságnövelő hatású. Ez is jó meló, a lambériákat válogatni kell, megint csak barkácsáruházi minőség, tele van göcsörttel, van ahol a vastagsága kevesebb, mint a gyalu fogásmélysége, ezek a részek gyalulatlanul maradtak, több helyen repedt a fa, a nút letörve, szóval kiábrándító. A vágás jó hegyesszögű, ha nem figyelek a következő tagnak honnan kell folytatódnia, máris rövid lesz és rakhatom félre a következő falhoz. Elvileg ki lehetne szerkeszteni és sorozatban levágva már csak rakni kellene, de nincs akkora terület a tetőtérben, hogy a 4 méteres lambériák elférjenek egymás mellett, ezért marad az egyedi méricskélés és vagdalás. Gyorsításként 4-5 darabot összemérve levágok és akkor lehet gyorsítani a felrakásnál. Itt is a pneumatikus tűzőgépet használom, de itt már tudok rejtve tűzni, elég vastag ahhoz az anyag. Az elkészült oldalt azonnal lekezelem favédő alapozóval, mindkét oldalról, majd kezdem a következőt építeni, addig tud száradni.

Amint kész mind a 4 fal egyik oldala, kirakom 5 cm-es kőzetgyapottal, majd jön a záróréteg. A favédelem miatt a párom már előkezeli a lambériát, így mindenhol védve lesz. Az elkészült falakat még egyszer lekenem kívülről favédővel.

Egész mutatós lett, megint jön a "milyen színe legyen a lambériának" kérdés. Indokok változatlanok, eddig minden lambéria fehér, nem akarom sötétíteni a helyet, a fehér lenne jó, de még az ellenérzésem munkálkodik. A falak fehérek, a gerendák világos fenyő színűek, egy másik szín kissé felborítaná a harmóniát. Nehezen, de győzködöm magam, ennek is fehérnek kellene lennie, ezért teszek egy próbát, és néhány selejtes darabot lefestek fehérre, és összerakva a fal mellé állítom, mégis hogyan mutat. Meg kell mondanom, nem tűnik rossznak, de azért még nézegetem egy ideig. A kertben is adódik némi munka, pihenésképp egy napot erre is szánok.
Akárhogy veszem, egyre erőteljesebben motoszkál az agyamban a fehér lambéria lehetősége és nagy levegőt véve lefestem az egyik falat fehérre. A festés minőségét leszámítva nem is rossz. Ez valahogy kényes festék, látszik az ecset csíkossága, ezért támad egy idiótának tűnő ötletem, lefújom kompresszorral a falakat. Tényleg idióta gondolat, majdnem zárt térben festékszóróval festeni..............lassan orvosi eset leszek. Na de van egy pici festékszóróm is finom fújáshoz, hátha nem csinál olyan koszt. Letakarom a fal körüli részeket és kipróbálom, ha nagyon gáz, marad az ecset.

Nem olyan gáz, ha nem folytonosan fújom, nem csinál nagy festékködöt. És szép lesz a felület, bár minden hiba repedés látszik rajta, annyira nem fed a festék. Akkor kapjon még egy réteget! Megkapta, a hibák halványodnak, de a fa erezete is. Most mi legyen, így már sehogy sem szép, olyan köztes állapot, nem rossz, de nem is jó. Kap egy harmadik réteget is, amitől fehér lett az egész, a fa erezete alig látszik, de a hibák is halványulnak. Ami jó benne, nem csillog a festék (selyemfényű), legalább nem emlékeztet az olajfestékkel lekent lambériákra. Leszedve a takarásokat, a hófehér fal jól mutat, és még világosabbnak tűnik a szoba. Talán mondanom sem kell, a pozdorja lap is sötétbarna színű volt.
 Végül ez a megoldás marad, majd akkor jöjjenek az ápolók, ha már a drótkerítést fogom festékszóróval fújni!
Nem volt kompresszoros festékszóróm eddig, nagyon teszik a festés vele, jó gyakorlásnak is. Ha megfolyik a festék, letörlöm ronggyal és lehet újra fújni, mivel vízbázisú lazúrfesték, könnyű vele dolgozni és nem büdös. Azt figyeltem meg, kb. fél méter után a finom festékcseppek már nem ragadnak meg nagyon, egyszerűen le lehet mosni. A festékszórót úgy állítottam be, hogy sok levegővel fújjon, így nehezebben folyik meg, vékonyabb, de finomabb réteget fúj, ami hamarabb szárad. Gondolom azért nem tapad az a festék, ami már eltölt némi időt a levegőben, félig megszárad. A festéshez takarni kell rendesen, ezért minden használható nejlont, ócska lepedőt felhasználok hozzá.

  A levegőmozgás gyorsítására bevetem az állványos ventilátort max fokozaton és hajrá, induljon a munka. Kavarog a fehér festék, én is hirtelen őszbe csavarodom, de hamar készen vagyok vele. A takarások eltávolítás után határozottan teszik az eredmény, világos az egész tetőtér, mintha több, vagy nagyobb ablaka lenne. Szegény ventilátor, a festékszemcsék a védőrácson összetapadva pókhálószerű képződményt alkottak és mindent fehér por borít el szélirányban. Lehet takarítani. Ez kicsit olyan, mint a modern konyhai robotgép, nagyon gyorsan elkészít mindent, de mire elmossa az ember, ugyanott tart, mintha nem is használta volna.
Persze mindent ki lehet magyarázni, amikor megkérdezték, miért festékszóróval, csak annyit válaszoltam, kipróbáltam. Lehet nem érte meg, de akkor is jó móka volt, a takarítást leszámítva.

Szépen alakul a tetőtér, már csak a villanyszerelés, a "plafon" és a szegélylécezés maradt hátra a lambérián és a parkettán.
A fedőlécek jó részét eredeti méretükben tudom felhasználni, de a szigetelés miatt vágnom is kell elég sokat. Szerencsére még jóval korábban megvettem a szegőléceket, de csak most vettem észre, más a mérete, mint az eredeti, jóval vastagabb. A kettőt nem tudom egymás mellé építeni, ezért a kisszobába a vastagabbat teszem, a hálóba az eredeti vékonyabbat. Viszont ellensúlyoznom kell valamivel a vastagságbeli különbséget, ennyire precíz gyalum nincs amivel méretre igazíthatnám. Marad az optikai kiegyenlítés, fehérre festem a léceket, így nem lesz annyira feltűnő a különbség. Nem kell teljesen azonosnak lennie a szobáknak, ennyi különcködés még belefér. A szigetelés miatt a parketta záróléceit is fel kellett szednem, most újra méretre vágva kell leraknom. Ezek a legszebb részei egy nagyobb munkának, amikor az ember felteszi a pontot az "i"-re. Minden egyes léccel szebb lesz az egész, nő az összhang és közelebb a vége.

 A villanyszerelést hamar megoldom, lecserélem a trafós, 12 Voltos spotlámpákat hálózatira (220V). Nem tudom ki és milyen megfontolásból találta ki a 12V-os világítást, a trafó folyamatosan működött, éjjel a csendben lehetett hallani a búgását és folyamatosan - világítás nélkül is - ette az áramot. Mindig attól féltem, ha kap egy menetzárlatot és kigyullad, leég az egész ház. Ennek vége, már többé nem jöhet vissza a tetőtérbe! Éppen akciósan lehetett kapni készletben a hálózati spotlámpákat, pont kapóra jött. A vezetékezést dupla szigetelésű MTK kábellel oldom meg, szerelődobozban csatlakoztatva az áramköröket.
A világításon is elfilóztam egy darabig, mert energiatakarékos lámpákat akartam a tetőtérben is alkalmazni, de nem találtam olyan lámpatestet, ami tetszett és illett volna ide, így maradt a spotlámpa. Két ok szólt mellette: gyakorlatilag nagyon ritkán használjuk és akkor is általában rövid időre, másrészt a LED technika fejlődésével és az árainak csökkenésével, csak egyszerűen ki kell cserélni az izzót Led-esre. Nincs értelme kompakt fénycsöves lámpát felrakni ilyen használati szokások mellett.

Újabb feladvány, hogyan csináljam meg a plafont, hogy ne sértsem meg a burkolatot és alatta a szigetelőfóliát. Némi gondolkodás és próbálkozás után készítettem egy öntartó keretet és erre keresztben felraktam a maradékokból levágott dekor lambériákat. Két dolog miatt is előnyös, rengeteg rövid "hulladékot" fel tudtam használni, nem kellett egészből vágni és szerintem sokkal ütősebb, mint hosszirányban.

A próbadarab nekem nagyon tetszett, párom is osztotta a véleményemet, így ez a megoldás lett a nyerő. Az elkészült paneleket becsúsztattam a fogópárok alá és még rögzíteni sem kell, mert annyira szorul, hogy ne tudjon elcsúszni. A spotlámpák helyét még a földön kivágtam, így ezzel sincs probléma. Bekötve a lámpákat, végre rendes világítás lett, le lehetett szerelni a hosszabbítós szerelőlámpákat.

A mintadarab.

 A fogópárok közé is hiányzik valami, így üresen csúnyák. Hogy stílusos legyen a fogópárok közét is a burkoláshoz használt lambériával fedem le. A lambériabetéteket egyszerűen faragasztóval erősítem fel. Persze itt sem minden szép, megint előjön a pontatlanság, nem párhuzamosak a fogópárok, ezért van ahol kicsit rá kell segíteni a ragasztó kötéséig.

Aki szemfüles, észreveszi, a kapcsolók szokatlan helyen vannak. Mint már említettem a komplett vezetékezés kimaradt a burkolat alól, így választhattam vezetéksínben viszem le a kábeleket a kapcsolókig a megszokott helyre, vagy a tetejére rakom és nem kell vezetékezni. A jelenlegi elgondolás mellett több érv szólt:

• nincs látható vezetékezés
• egyszerű és gyors
• az alacsony belmagasság miatt nem probléma elérni a kapcsolót
• amúgy is ritkán használjuk a mennyezeti világítást

Ami ellene szólt a szokatlan elhelyezés, és fel kell nyúlni érte. Vállalható kompromisszum, ha egyszer nagyon muszáj lesz, meg tudom csinálni normálisan.

Már szó volt róla, a szobák ablakos végeihez nem készítek "plafont", ott teljes magasságig fellambériázom a falakat. A fogópárok fölötti tér lezárásához kis háromszögű betéteket készítettem.

Már majdnem kész az egész, amikor megint kitaláltam valamit, amit az elején kellett volna. Sajnos az elején azt hittem - én botor, együgyű lélek -, hogy a szabadságunk alatt kész tudok lenni az egésszel, ezért minden akkor feleslegesnek és időhúzásnak tűnő dolgot mellőztem, mint például a gerendák lecsiszolását és újrafestését (a villanyszerelést már említettem). Így utólag visszagondolva, hova a fenébe siettem?!  Alapvető problémákat oldhattam volna meg minimális idő ráfordítással. Egyik alapvető problémám, hogy az ágyat kerülgetve gyakran nekimentem az egyik gerendának, mert az valamely okból kifolyólag vastagabb a többinél, jobban kilóg a térből. Mivel hétvégi ház, a gerenda nincs leélezve, az éle mint a késé. Mikor rendszeresen lefejeltem az elején, fájdalmas nyomokat hagyott bennem, és láthatót a fejemen.
A probléma továbbra is fenn áll, tehát mikor oldjam meg, ha nem most a befejezés előtt. Fogtam a felsőmaró gépet, és párom legnagyobb döbbenetére elkezdtem legömbölyíteni a gerendák éleit, majd géppel lecsiszolni az oldalait, hogy szép legyen, elvégre a hálónkról van szó. Mit mondjak, tényleg szép, eltűnt a gerendák durvasága és a sok fájdalmat okozó éle. Ezt viszont le is kell festeni gyorsan, hát kutakodom a pincében némi festékért. Találok is Xyladecort arany cédrus színben, aminek gyönyörű színe van, így gyorsan átkenem a gerendákat két rétegben, majd a fogópárokat és a szegőléceket is, hogy hasonló színűek legyenek. Az eredmény csodálatos, az "i" kapott még egy pontot a tetejére.

 

A zárólécek átfestetésével nagyjából egyforma színűek lettek a gerendával.

Ez mindaddig hibátlan, míg be nem kell zárni az ablakokat a szúnyogok elől. Akkor derül ki, olyan büdös a festék, hogy szó szerint könnyezünk tőle. Mint kiderül, kültéri oldószeres festék. Minket térdre kényszerít a szaga, de a szúnyogok miért nem döglenek, vagy mennek a fenébe tőle?? Vidáman döngicsélnek, amíg ég a lámpa, nem tudok szellőztetni.
Mit mondjak még róla, egy hetet hosszabbítottunk a földön alvásban a földszinten, mert nem lehetett meglenni a festék orrfacsaró szagától.
Sajnos a dolgozószobának kinevezett kisebbik szobában már nem tudtam megtenni ugyanezt, mert az lett előbb kész, berendeztük és a párom nem volt hajlandó segíteni a bútorok újbóli eltolásában és asszisztálni a kosz és büdös újrateremtésében. Aszimmetrikus maradt a tetőtér, pedig csak egy pár szarufáról volt szó. :-(

Visszaköltözünk.

Végre eljött az idő, a szag eltávozott és visszaköltöztethetjük az ágyakat és magunkat a jól megérdemelt, új tetőterünkbe és hálónkba. Már úgy is jöttek a hűvös éjszakák, míg a nagy melegben buli volt a földön aludni, most már kevésbé a hűvös miatt.

Itt a kedvenc barna szőnyegem, ami a kisszobában kapott helyet teljes jogú tagként, mert itt szerintem jól mutat.

 A sok nehézség után tehát visszaköltöztünk a felső szintre is, megint teljes a ház belakottsága.

Gondolhatnánk, itt a boldog vége, de NEM. A  tető az alpesi jellege miatt az alsó szinten is folytatódik, még ha jóval kisebb mértékben, mint fent.

Az alsó szinten is jelen van a tetőszerkezet.

 Egy tetőszigetelés csak akkor befejezett, ha maradéktalanul, minden részén szigetelés fedi. A felső szint után az alsó már gyerekjáték, még benne vagyok a technológiában, kisujjamban a szakma, laza levezetésként megeszem ezt a melót pár nap szabi és egy hétvége alatt. Előtte előrelátó módon beszerzem a tetőléceket, feldolgozom, párom lekeni, a munka kezdéséig meg is szárad. Majdnem így is történt, azzal a különbséggel, hogy beállt a csapadékos időszak, két hétig folyamatosan esett az eső, a páratartalom maximális, semmi nem szárad. Az időjárás néha nagyon ki tud szúrni az emberrel.
Viszont az idő sürget, haladni kell, mert jönnek a hidegek, neki kell kezdenem akármilyen a páratartalom. Amíg száradnak a lécek, előkészületeket tudok tenni a haladás érdekében, lebontom a klíma csövezését befogadó műanyag csatornát, mert a szigetelés útjában van, letépem a tapétákat, lebontom az útban lévő polcokat, kapcsolókat, dugaljakat.  Itt már előrelátóan jóval sűrűbb lécezést tervezek a szigetelőanyag megfogására és a gipszkartonlapok rögzítésére.
Korábban már elvetettem az alsó szint lambériázását, mivel a födém (mennyezet) szigetelése az elején még nem szerepelt a terveim között. Az új tervhez az anyagokat már tavaly megvásároltuk szerencsére. Ezért volt könnyű menet közben beilleszteni a felső szint elválasztó falainak megépítését, hiszen plusz költség csak a lécek és a festék megvételében jelentkezett, a lambéria a pincében pihent.
A gipszkartont a tervek szerint tapétázzuk, majd lefestjük világos, vidám  színnel, de felmerült az eleve színes tapéta gondolata is, ha találunk megfelelő árnyalatút. A gipszkartonozással egységessé tehető gerendák közötti felület és a gerendák sem tűnnek olyan vastagnak. Egy kis térben az arányok is nagyon sokat számítanak a harmonikus megjelenésben. A 7,5x15 cm-es gerendák ilyen kis házban látványában, arányában túlméretesnek tűnnek, ha egy részét eltakarom kecsesebb lesz. A tetőszigetelés miatt a szarufákból már kevesebb fog látszani, ha a gerendák teljes méretükben látszanának továbbra is, szerintem aránytalanná válna a szerkezet. A tervezett mennyezetszigeteléssel a gerendák felső harmada nem fog látszani, de a látszó kétharmad még így is elég erőteljes benyomást fog kelteni. A mennyezeti gipszkarton alá 5 cm-es kőzetgyapot paplant rakok, több okból is:

• hangszigetelésnek, ezen a vékony födémen minden sóhaj áthallatszik
• az alsó és felső tér hőtechnikai elválasztására. Alapvető gond az ilyen épületekben, hogy minden meleg a tetőtérben gyűlik össze, ez nyáron különösen kellemetlen, mivel fent a van a háló, de télen sincs szükség rá, hisz fent is van fűtés. Lehessen a tetőtér hőfokát is valamennyire az alsó szinttől függetlenül szabályozni.
• tűzvédelmi okok. Az egész ház fa, ha valamitől kigyulladna, ég mint a fáklya. A gipszkarton tűzálló (erősített, impregnált), a kőzetgyapot éghetetlen, ez a kettő lassíthatja a tűz terjedését. Sosem szeretném kipróbálni, de egy faházban sajnos erre is gondolni kell, ha csak annyit lassít a tűz terjedésén, hogy még időben ki tudunk menni az égő házból, már megérte. Persze ez sem teljesen szakszerű, mert a gerendákat is kezelni kéne égéslassító festékkel, de mindenképp jobb megoldásnak érzem, mint a tiszta fa felületet. Nem tudom a gyártó kezelte-e égéslassító adalékkal a fát amiből a ház készült, de érzésem szerint nem.

Kicsit idegennek tűnik a gipszkarton a faházban és megvallom nem is szeretem a kongó hangját, de szépen megvalósítva, reményeim szerint inkább a ház összképének javára válik, mint kárára. Sokat gondolkodtam ezen, ha nagyon melléfogok látványban, a gipszkartont eltávolítva még mindig lambériázhatom, hiszen adott a tartószerkezet, a tűzvédelmi elképzeléseimhez a kőzetgyapot továbbra is megmarad.
Elképzeléseimhez általában keresek megerősítést, alapot a neten, nem akarok nagyon elrugaszkodni a valóságtól, és műszaki részletek kidolgozásához sem árt további információ, így a gipszkartonra is találtam példát faházban. Rönkházakkal foglalkozó cégek honlapjait böngészve találtam olyan kivitelezést, ahol a belső teret gipszkartonnal fedik le. Akkor még én is ledöbbentem - hiszen én csak egy részét akarom lefedni -, de ez a valóság, a rönkház feeling mellett nem mindenki akarja látni a fát mindenhol.

Alsó szint szigetelése:

Eljött a szabadságom napja és a munka kezdete. Az előkészületek miatt, rögtön a lécváz építésével kezdhetek. Megint bebuktam az okosságomat, jóval lassabban megy a munka, mint gondoltam annak ellenére, hogy hosszú egyenes felületek is vannak, amit gyorsan lehet rakni, igaz a 4 méteres darabokat nehéz egyedül felfogatni. A gerendák és szarufák találkozásánál lévő szintbeli eltérések áthidalásával itt is meg kell küzdeni. Már majdnem azt hittem, hogy jól állok, amikor kiderült, a gipszkartonnak 50 centiméterenként kellenek a tartólécek, így kezdhettem rögtön sűríteni az eddigi szellős lécezést.

"Gyönyörű" famintás tapéta a felső réteg alatt.

Voltak olyan részek a födémen, amelyek lépésre, terhelésre nagyon mozogtak, hajoltak, ezeket is meg kell alulról erősíteni. Azért nem semmi érzés, amikor haladok kifelé a hálóból és a TV bólint felém. Az elvégzett erősítések sem sikerültek mindenhol egyből jól, egy két nap után megint recsegtek, vagy még mindig mozogtak, így több helyen meg kellett változtatnom a lécezést, vagy jobban megerősíteni.

  Volt korábban egy elképzelésem, leszedem az egész födémet és erős pallóval borítom be, most nyikorogj ha tudsz alapon. Az anyagot asztalossal meggyalultatom, csaphornyossá alakíttatom, ezek egymásba illesztve biztos nem hajlanának, és erre már elég padlószőnyeget teríteni. Elkezdtem számolgatni, ehhez minőségi fenyőpalló kell 7 m-es hosszúságban, hogy a gerendákon keresztben végig feküdjenek. A ház alapterülete 5x6 m, de a tetőtér kinyúlik a terasz fölé, ezért szükséges a teljes hosszúságú palló, hogy ne kelljen toldani a gerendákon, és erős legyen. Ez a hossz már eleve nagyon drága, még ha levonom azt a részt, ahol a lépcsőfeljáró benyúlik a tetőtérbe, mert itt rövid pallók is megfelelnek. Ezt kétszer kell szállíttatni, fatelepről asztaloshoz, majd onnan hozzánk. Meg kell gyalultatni, a csaphornyos kialakítást belemarni, otthon még csiszolni, alapozni, festeni. Ha ezt mind összeadom, nem ér annyit az egész és még megnöveltem a gerendák terhelését a plusz faanyag súlyával is. Sokszor bukott már el a fantáziálásom mint most is, mert ha mindent saját szám íze szerint szeretnék megcsinálni, érdemesebb újat építtetni. Az oldalfalakon, szarufákon és gerendákon kívül mindent elbontanék és innen építeném/építtetném újjá. Még felmerül a gerendák és szarufák megerősítése, ami a fal megerősítését is igényelné, hogy a többletsúly alatt össze ne rogyjon. Tulajdonképp rákölteném újra a ház árát és még mindig nem lenne tökéletes. Ez csak akkor érné meg (nem anyagilag), ha nem számítana mennyit költök rá, csak az elérhető végeredmény érdekelne. Ez egy olyan spirál, ami egy rendes téglaház árában állna meg. Mert ha lebontok mindent, átépíthetem a tetőteret, akár meg is növelhetem a méretét. Lebontanám a belső kéményt és a ház mellé építtetnék dupla kéményt, egyet a kondenzációs kazánnak, egyet meg a kandallónak, mert régi vágyam. Ehhez jönne még a bővítés lehetősége, kicsit tovább építeni, hogy több hely legyen, esetleg egy fedett kis erkélyt a tető alá, a bővítés fölé, ami megint régi vágyam. Hátulról is meg lehetne toldani az épületet, hogy legyen nagyobb dolgozószoba, alul külön WC, kamra, esetleg tároló. Ekkor a ház már hosszú lenne mint a vonatfütty, ezért plusz tetőablakokat kellene beépíteni az alsó szint világosságának megőrzéséért. A hátsó rész toldásával el kell bontani a teraszt, és a lépcsőt, valamint meg kell oldani a pincelejárót, mert a ház kibővítése fölé kerülne. Akkor építsünk hozzá a pincéhez is, annak sem ártana némi térnövelés, mert pincéből sosem elég. Alakul?? Ilyen mértékű beruházásnál már a lépcsőt is házon kívül helyezném, ne vegyen el helyet a hasznos térből, ami további alapozást, falépítést, tetőrendszer átalakítást, bővítést, kényelmes lépcsőt és még több 7 méteres pallót jelentene. Talán a fontos elvárásokkal megvagyok, már csak apróságok jöhetnek, mint válaszfalak, teljes padló burkolás, hogy egységes legyen, előtte villanyszerelés, hogy korszerű és biztonságos legyen. Már csak egy kérdés marad, minek zavarná az eredeti ház a sok ötletet???? Csak útban van.
Észnél kell lenni a fantáziálással is. :-(

Visszatérve a zord valósághoz, nem lettem kész a nagyvonalúan megálmodott határidőre, még közel sem voltam a végéhez. Most annyit változtattam a tető szigetelésénél, hogy a lécezéssel együtt elkészítettem az összes kereszttartót, ne a szigetelőanyag berakásakor kelljen megalkotni.

Ez sokban megkönnyítette és gyorsította a munkát, de a plafon szigetelésénél kicsit más volt a helyzet, az 5 cm-es kőzetgyapot lemez csak módjával maradt önként a helyén, leginkább leesni szeretett. Bár érdekes módon a feszesebb táblákat sikerült úgy beszorítani, hogy nagyjából a helyén maradjanak. Viszont ez nem marad a végtelenségig a helyén, meg kell támasztani valamivel. Itt jön a régi jó módszer, rozsdamentes (horganyzott) huzallal cikk-cakkban vezetve megtámasztottam a szigetelőanyagot. A huzalt a tűzőgéppel fogattam fel, így a szigetelőanyag sem akart már lemászni a helyéről. Ez sem kellemes munka, folyamatosan potyog a kőzetgyapot, a lámpák fényében minden egyes kapocsbelövésnél látszott, ahogy a finom gyapottörmelék köd indul útnak. Elég volt hozzá a tűzőgép ütése a tartólécre.

A sárga jelzések a gipszkarton rögzítéséhez segítség, tudjam hova kell a csavar behajtani.

Amint kész lett egy nagyobb rész, rögtön fóliáztunk is. Bár a plafonhoz nem lenne szükséges, de mint korábban már írtam, nem tudok folyamatosan haladni a munkával, csak a hétvégeken, és addig is élni kell alatta. Úgy nem lehet, hogy becsapódik az ajtó és ez kivált egy adag gyapotpor szállingózást.

Kezd deja vu érzésem lenni a sok fémes csillogástól. Itt már nem volt annyira zavaró, mert nagyobb a légtér, magasabb a beltér és már nincs olyan meleg, mert erősen őszbe fordult az idő. Most egy darabig ezt fogjuk nézegetni, mert a gipszkartontáblák felrakásához segítségre lesz szükségem. A nagy táblákat emelgetni, a plafonhoz tartani már nem női munka, kellett még két erős férfi kéz. Teljesen új stílust kreáltam, a fa melegsége és a fém hideg csillogása enyhén üti egymást ilyen méretekben, valószínűnek tartom, nem én nyerném a művemmel a lakberendezők versenyét. Egy pár napig még érdekes ez a technós ellentét, de idővel a csillogó fémhatás kellemetlen hangulatot áraszt, inkább műhely, mint otthon.
Szerencsémre öcsém jön segíteni, bár nem azonnal az elfoglaltságai miatt, de ígérete szerint idén még felrakjuk a táblákat.

Gipszkartonozás:


Megérkezett a segítség erre a hétvégére, ezért a nehezebb résszel, a plafonnal kezdünk. Az oldalsó részeket elvileg egyedül is fel tudom rakni. Bár jól össze tudunk dolgozni, mégsem lett kész a hétvége alatt, a gerendák távolságának változása többször kifogott rajtunk. Ennél a háznál párhuzamot és derékszöget keresgélni botor elképzelés. Szerencsére öcsém látva a helyzetet, megígérte, a következő hétvégén is jön segíteni.
A második hétvégén valóban sikerült befejezni a kartonozást, minden tábla a helyére került, aminek már ideje is volt, mert közelgett a karácsony. Végre eltűnt a sok csillogás, és kezdett világosodni a tér. Bár a gipszkarton piszkosfehér, vagy inkább világosszürke, de már sokkal világosabbnak tűnt az alsó szint, mint előtte a sötétre pácolt lambériával. Biztató előjelek, jól fog ez mutatni. Egyedül a fürdőszoba volt eléggé lehangoló, mivel oda a zöld, impregnált "vízálló" gipszkartont került. Ebben a kisméretű helyiségben ez a gusztustalan zöld szín ráült a térre, kisebbnek tűnt, mint valójában volt.

 Elkezdtem kitölteni rugalmas festhető akril pasztával a gipszkarton és a gerendák közötti réseket, hogy majd karácsony és újév között be tudjuk fejezni a munkát, de a párom ellentmondást nem tűrően közölte, hogy szó sem lehet róla, elege van a koszból, felfordulásból, a függöny nélküli ablakokból és tábori élet romantikájából. Hiába érveltem, most lendületben vagyok, most kell csinálni, mert ha abbahagyom, soká lesz a folytatás. Ez sem hatotta meg, így nekiálltunk kivakarni a gipszporból a házat. Elment egy komplett nap, míg mindent lehordtam a pincébe, kiraktam a maradék táblákat a teraszra, és kitakarítottunk. A gipszpor mindent betakar, mindent elborít, a legeldugottabb helyekre is eljut. Nem lakott térbe való, még az emeletre is képes volt felkúszni, pedig vigyáztunk, feleslegesen ne csináljunk nagy port.
 Sokáig olyan volt a lakás függönyök nélkül, mintha akváriumban élnénk, minden látszott az utca felé és este olyan védtelen érzésünk volt a csupasz ablakok mögött. Az ember tudja nem a függöny védi meg, de mégis egy határt jelent, ahonnan már a magánszféra következik, határozottan el lehet választani a külvilágtól, el lehet bújni mögé. Építési területté vált az otthonunk, semmi melegség, semmi hangulat.
 Takarítás után felraktam a karnisokat, újra függönyök kerültek az ablakok elé, le lehetett újra ülni csak úgy egyszerűen és a szőnyegek is visszaköltöztek a helyükre. Kezdett újra a régi lenni és rájöttem, igaza volt. A karácsony egy ünnep, aminek meg kell adni a tiszteletet, a szeretet ünnepéről van szó. Mégis jobban mutat a karácsonyfa egy hangulatos otthonban, mint egy építési területen. Ismét nagyjából a régi volt az otthonunk és rájöttem nem is akarok a munkára gondolni, nemhogy dolgozni. Kell egy kis pihenés az év végén.

 Ennek örömére egy háziállattal gyarapodtunk. Kolléganőm szólt, a Zoodoomban látott egy hirdetést, aranyhörcsögöt teljes felszereléssel elajándékoznának. Párom már nyaggatott hörcsögért, de én nem akartam eddig. Most itt a lehetőség, kap egyet teljes felszereléssel. Felhívom a hirdetőt, még aktuális a hirdetés és ráadásul csak pár utcával arrébb laknak. Munka után megyünk érte, párom nem tudja hová megyünk, csak annyit mondok neki, egy kis dolgom akadt. A meglepetés sikerült, boldog az új állatkájával. Kaptunk még hozzá almot és kaját is pluszban, így nem kell azonnal beszerezni ezeket.
Otthon elkészítettük a helyét és kicsit megfuttattuk a díványon. Kb. 1 éves, már a régi tulajnál született és megszokta a nyúzást, a kislánya alaposan kiképezte. Nyugodtan ki lehet venni, nem harap, nem szalad el, igazán kezes jószág. Még kicsit idegenkedik tőlünk, de nem zavartatja magát túlságosan.
Vettünk néhány kiegészítőt a ketrecéhez, így egy kisebb csőjáratot tudok összeállítani neki, kicsit tudjon mozogni. Viszont nem érzi jól magát a házikójában, a csőbe fészkelte be magát és az etetőjét használja wc-nek. Fura jószág.

Vettünk egy futtatógömböt, abban kószál esténként egy fél órát.

Alaposan benne vagyunk a fűtési szezonban és örömmel tapasztaltam, hogy nem hűl ki a ház olyan gyorsan és a felső szintre sem szalad fel egyből minden meleg. A jobb szigetelésnek köszönhetően le kellett szabályozni a felső fűtőtesteket, mert nem volt szükség annyi melegre. Még nem esett a hó, remélem karácsonyra azért megérkezik és akkor a hótesztet is el lehet végezni a tetővel.

Idén új fenyőt veszünk, az ezüstfenyőnk már a kertben élvezi a "szabad életet". Megint cserepeset fogunk venni, még van hely a kertben. Az egyik kertészetben találtunk egy különleges fenyőt, amit még nem láttam, finom puha tüskéi vannak. Az eladó szerint Douglas fenyő. A magasságához képest viszonylag olcsó volt, ezért lefoglalóztuk, a hétvégén majd elhozzuk kocsival.
Megérkezett a fenyő, mivel földlabdás, gyorsan elültetem egy nagy cserépbe. Karácsonyig a teraszon pihen, majd karácsony előtt pár nappal leviszem a pincébe akklimatizálódni, és csak utána jön fel a szobába, ne legyen akkora hőlépcső a kinti és a benti hőfok között.

Közelről így néz ki:

A szobában, díszítés előtt:

Szép nagy fenyő viszonylag kicsi megmaradt gyökérzettel. Az eladó váltig esküdött, hogy ennyi bőven elég, strapabíró fajta, biztos túléli, csak ne maradjon sokáig a szobában. Akkor is fura, szerintem nagyon kicsi a földlabdája, de neki legyen igaza, nem hagyom sokáig szobában.

A történet erre az évre befejeződik, építő munka már biztos nem lesz, inkább pihenés, családlátogatás. A fél éves "építkezés" után jó ez a csend,  nyugalom és főleg tisztaság.